Wednesday, November 27, 2013

Egy óra dzsessz New Yorkból  

1978 Szilveszterén

A  Magyar Rádió annak idején leadta Willis Conover műsorát. Conover több mint negyven éven át az Amerika Hangja rádió munkatársa volt. Elsősorban dzsesszel foglalkozott. (Bővebben: ITT)

A műsor érdekessége volt, hogy a második Ellington számot egy szovjet együttes adta elő. S persze helyet kapott a legendás Django is, előbb az ő emlékére játszott John Lewis (Django Reinhardt akkor már negyed százada meghalt), majd maga Django játszott gitáron. Buddy Rich szerzeménye (amelyben dobol és énekel) Ella Fitzgerald tiszteletére szólalt meg.

Érdekes hallgatni ezeket a régi számokat, a minőség (HD stb.) mai révületében. A primitív tekercses Tesla magnón rögzített  zenének mégiscsak maradandó hangulata van. Hiszen a rögzítés is 35 éve történt.

Néhány számot idézek itt az egyórás műsorból.

Sunday, November 24, 2013

Tempora mutantur et nos mutamur in illis...

Steve Reich

City Life

Az, hogy a hagyományos zenei hangok mellett zajokat – vagy annak minősített hangokat – is lehet a zenében használni már Gershwin óta ismert, s Varèse, Antheil, Cage már a legkülönbözőbb zajokat építette be szerzeményeibe (szirénák, autódudák,  repülőgépek légcsavarjai, rádió stb.).

Steve Reich korábban nem volt jó viszonyban a várossal, annak hangjaival. Itt viszont felfedezte a város sokféleségét, zajait, hangjait, s ezek felhasználásával zenét komponált a városi életről, amely hol csendes, hol nyugtalan, s nem egyszer idegesítő.

A művet a Frankfurti Operaházban vették fel, az Ensemble Modern karmestere Sian Edwards volt.
Steve Reich műveit sokszor idéztem. A City Life bemutatása fontos, annál is inkább, mert van olyan vélemény is, hogy Reich a Tehillim (1981) óta már nem alkotott valóban jelentős műveket. A vád igazságtalan, hiszen azóta sok között született például a Desert Music, a Different Trains, a The Cave. S 1995-ben komponálta az itt idézett City Life-ot.

A koncertfilmet Manfred Waffender rendezte.

Egy villanásnyira a NewYork-i World State Center egykori toronyépületei is feltűnnek.
                                                               

Saturday, November 16, 2013


Marc Sinan

A fiatal török gitárművész és zeneszerző utazása során gyűjtött népzenék alapján komponált zenét. Andrea Molino az út során készült felvételek és képek segítségével a Drezdai Szimfonikusok közreműködésével létrehozta ezt a zenei installációt zenekarra és videó dokumentumokra.


Szólni kell az elkészítés módjáról. Marc Sinan utazása során Anatóliában rengeteg népi zenét gyűjtött. Azután ezekre az eredeti – és külön felvett külön is elhangzó! – népzenékre zenekari művet komponált. Az eredeti zene szinte mindig jelen van, képben is, vetítve.


Különös, érdekes és nagyon jelenkori kompozíció ez. Eszembe juttatja Boulez mondatát: „Magam úgy találom, hogy nincsen különbség az egyik zene és a másik zene között” (lásd: ITT). Azután Ligeti György többször ismételt szavai jutnak eszembe, amelyek szerint rengeteg, szinte földrésznyi zene létezik, amelyeket alig ismerünk. És Steve Reich is eszembe jut, aki több művében zajokat (vonatzaj, városi utcazaj), beszédet stb.  épít szerzeményeibe. Ezek – meglehet látszólag - mind új találmányok.
Marc Sinan  és Andrea Molino „találmánya” izgalmas asszociációkat kelt, hol a népi „egybehangzással”, hol az elrugaszkodással.

Itt a prológot és az első két fejezetet idézem.

Friday, November 15, 2013

Csavlek Etelka

A napokban a Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményében jártam, s az olvasóterem polcain meglepetten láttam meg Csavlek Etelka kerámiáit.


Éppen nálam volt a rögzítésre alkalmas eszköz, úgyhogy néhányat felvettem. A minőségért elnézést kérek, de se állvány, se idő, se megfelelő világítás nem volt ott, így csak impressziót alkothat az, aki megnézi a néhány szobrot bemutató alábbi klipet. Az egyes kerámia szobrokat a hozzájuk illő zene taktusaival bővítettem.


Thursday, November 07, 2013

Sárguló emlékek…

Az itt látható sárguló papírlap egy kézirat, Devecseri Gábor írása.

Valamikor a múlt század hatvanas éveiben közös gépírónőnk volt Gáborral: Kelemen Éva (Évike!). Róla mondta Devecseri, hogy megkönnyíti az írók munkáját, hiszen az írógépbe fűzött papírlapon csak a címet kell megadni, a többit Évike megírja.

Évikénél non-stop vendégek voltunk.

Egy alkalommal – amikor arra jártam éppen, a Rákóczi út egyik mellékutcájában - felugrottam, hogy megmondjam: holnap hányra jövök. Gábort találtam Évike lakásában, valamelyik kéziratát javítgatta, de Évike nem volt otthon. Megkértem, hogy adja át az üzenetemet. Közben Gábornak is mennie kellett, így hát a fenti lapra írta az üzenetet, amit másnap Évike nekem adott.


Éppen most szó került a történetről, megkerestem a sárguló kéziratot… (A képek rákattintással nagyíthatók!)

Korányi
Tamás holnap korány i-
dejön,
tíz körül,
hogy neki örül-
jön.
___________ 
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 
Ha már eszembe jött Devecseri Gábor, elmondok egy másik történetet is.

Gábor mindig óriási aktatáskával közlekedett, benne készülő munkák, jegyzetek. Soha nem lehet tudni: mi jut az eszünkbe.

Egyszer hozzánk jött, hogy átadja dedikált Homérosz fordítását.
Akkoriban az ötödik emeleten laktunk. Történetesen áramszünet volt. Gábor megérkezett, dörömbölt egy kicsit, majd leült. Gyertyafény mellett beszélgettünk.
Vagy jó óra múltán Gábor ezt mondta: milyen furcsa ma nálatok, valahogy minden más, más a világítás is
Én csak ennyit mondtam: Gábor, nem vetted észre, hogy öt emeletet caplattál a táskáddal, hogy nem tudtál csöngetni, és egy órája gyertyafény mellett üldögélünk?

Drága ember volt…


Alighogy hazaérkezett, felhívott, s megjelölte: az átadott könyv hányadik oldalán javítani kell valamit, jobb változatot talált. A Homérosz fordításokat csak a halál tudja befejezni – szokta volt mondani…

Wednesday, November 06, 2013

Egy régi rádióműsor (valamikor a nyolcvanas évekből)
Egy blogbejegyzés (2010 december 8.)
(Nagyon aktuális!)


Ehnaton ~ a modern fáraó
´
Hogyan jutott eszembe éppen egy egyiptomi fáraó?
˙
Régen foglalkoztat, s most, hogy a vatikáni egyház képviselőinek közbűntényeire derül fény szinte naponta, hogy már azon gondolkozik az egyház, hogy lemond a papok cölibátusáról – nos visszakalandoztam s fantáziám szerint arra próbáltam választ találni: mi lenne, hogyan alakult volna a történelem, ha a fent nevezett fáraó elképzelései terjednek szét a világban, s így Európában is.
˙
Aktuálisan pedig éppen a minapi álmatlanság folytán bekapcsolt tévé-műsor gerjesztett bennem fura gondolatokat. A Világokon át című sorozatban ugyanis Művészetek üzenete: ihlettől a manifesztációig címen (közreműködők: Müller Péter író, Pap Gábor művészettörténész, Dúl Antal teológus, Vásáry Tamás karmester) olyan talmi szóhalmaz hangzott el, amit csak nagyon visszafogottan lehet ostobaságnak nevezni. Az istenhit, az isten és a művészi kifejezés kapcsolatáról, egymást kölcsönösen feltételező létéről hallottam arcpirító locsogást, amelyet a műsorvezető – Lőrincz Gabriella – mindent meghaladó sóhajtozása akart egybekapcsolni. Szégyelltem magam, s örültem, hogy nem dolgozom immár a kanonizált médiumok egyikében sem.
˙
Ehnatonról könyvtárnyi szöveget írtak. Volt is rá idő, hiszen Ehnaton az i.e. 14. században élt, s uralkodott Egyiptomban tizenhét éven keresztül.
˙
Egy két adat: apja III. Amenhotep fáraó, anyja Teje vagy Tiye, felesége Nofretete vagy Nefertiti, akit híres fejszobráról ismerünk, mint az ókor egyik "szépségkirálynőjét".
˙
Ami számomra lényeges!˙
˙IV. Amenhotep fáraó (mert ezen a néven lépett trónra) uralkodásának ötödik évére jutott olyan felismerésre, ami korszakalkotó volt, s az is maradhatott volna. Egyszerűen rájött az egyistenhitre, s be is vezette azt. A mából visszatekintve ez kétségtelenül jelentős, ám mégsem eget-földet megrengető felfedezés. Sokkal érdekesebb, hogy ki „személyesítette” meg az egyetlen istent. A Nap! Ezért változtatta meg IV. Amenhotep a nevét Ehnatonra. Az új név jelentése: Aton szelleme. Aton pedig a Napot jelentette az egyiptomiak nyelvén. Ehnaton új várost épített – Amarnát – az egyisten, a Nap tiszteletére. S az ő tiszteletére írta meg Naphimnuszát.
˙
Anélkül, hogy tudományos okoskodásba kezdenék itt és most, mégis felhívnám a figyelmet arra, hogy voltaképpen milyen is Ehnaton istene, a Nap. Látható, érzékelhető, mindent teremtő és életben tartó anyagi isten. Materiális isten!
˙
Talán mondani sem kell, hogy Ehnaton halála után minden „visszarendeződött”, minden ment a maga jól elrontott útján, évszázadokig uralkodott a sokistenhit, majd helyet adott a láthatatlan, megnevezhetetlen és ábrázolhatatlan egyisten (a mindmáig létező Jehova) hitének , amit aztán a kereszténység Jézussal „kiigazított”, ábrázolhatóvá tett – a művészet kétségtelenül nagy szerencséjére.
˙
Vajon mi lett volna, ha Ehnaton zseniális koncepcióját, s még városát is nem törlik le az utódok?
˙
Ha megnézzük az Ehnatont ábrázoló szobrokat, domborműveket, nyilvánvaló, hogy ez a fáraó nem engedte meg idealizált ábrázolását. A szobrok, domborművek - melyek egy enervált, szinte fiús entellektüelt tárnak elénk - ma is élők, hitelesek, szemben a többi uralkodó sokszor bizony sematikusan egybemosott stílusban készült ábrázolásaival. Nefertiti – a feleség – képe egy „modern” asszony képe és még sorolhatnám.
˙
Érdekes eljátszani a gondolattal: mi lenne ha Ehnaton reformjai nem vesznek el a butaság mocsarában?
˙
Vagy egyszerűen mindössze arról van szó, hogy a reformok mindmáig gyanúsak? Hogy változtatást csak a csődök, a közbűnök elkerülésének kényszerében hoznak, hogy aztán így-úgy, többnyire csak látszólag kilábalva a bajból újracsak kántálják a megszokott ostobaságokat?
˙
Vigasztalásul itt a csodálatos Naphimnusz:
˙
EHNATON (IV. AMENHOTEP) FÁRAÓ
˙
Himnusz Aton napisten tiszteletére
˙
Tündökletesen ragyogsz fel az ég horizontján,
eleven, tiszta korong!
Amikor megkezded az életedet,
feltűnve az ég keleti széle felől,
gyönyörűséged betölti mindenhol a földet.
Szép vagy, hatalmas vagy, ragyogó vagy,
minden földek fölött fenn állsz a magasban.
Sugarad országok hosszú sorát foglalja magába,
s mindazt a határt, ami tőled kapta a létet,
mert te magad vagy Ré,
te elérsz a világ pereméig,
s azt leigázod egyetlen drága fiadnak.
S bárha te távol vagy,
sugarad itt lobban a földön.
Ott vagy az arcokon is,
bár lebegésed senki se látja.
Hogyha lehullasz az ég nyugati horizontján,
éjbe sötétül a föld, a halál bús állapotába.
Kamaráiban alszik az ember,
betakarva fejét,
s az egyik szemről nem tud a másik,
kirabolhatják vagyonából,
lapuljon bárha fejének alatta,
nem veszi észre.
Barlangüregét odahagyja a gyilkos oroszlán,
mindenhol mar a féreg.
Egy, ami fénylik: az éji sötét,
hallgat a föld szakadatlan,
mert a Teremtő
nyugszik az éj horizontja alatt.
Világos lesz a világ,
amikor felkelsz az egek horizontján,
s ízzol egész napon át, tűz-fényű korong.
Tovaűzöd az éjt, sugarad mindenfele árad.
A két föld ünnepet ül,
ami él, eleven lesz újra, feléled;
te költöd fel az embert.
Megfürdeti testét,
felölti ruháját,
s a te felragyogásodat üdvözli a karja.
Az egész ország munkálja a dolgát,
abraktól megelégül az állat,
zöldellnek a fák, a palánták,
fészkeiken szökdösnek a kismadarak,
a te lelkedet dicsőiti szárnyuk.
Mindenik állat szökdécsel a lábán,
minden, mi röpül, mi leszáll,
mind-mind eleven, mert rájuk ömöl sugarad.
A hajók a folyón úszhatnak lefelé
vagy szemben az árral,
mindenhova elvisz az út,
ha fölragyog orcád.
Kipattan eléd a folyóból a hal,
Fényed a tenger mélyeit is tisztán beragyogja.
Te vagy az, ki a férfiú-nedvet
meghízlalod asszonyi testben,
ki az emberi magzatokat alakítod,
táplálod a kisfiút az anyaméhben,
s megcsendesíted zokogását.
Dajka vagy immár az asszonyi méhben,
te adsz levegőt mindennek s életet is te
minden születettnek.
Kibuggyan a magzat a méhből,
megszületik s beszívja a jó levegőt:
légzésre te tárod a száját.
Szükségleteit te szabod meg.
Tojásban a csirke csipog,
te látod el ott levegővel,
te élteted ott is.
Te duzzasztod egészre, tanítod,
hogy feltörje tojását,
s a tojás héját odahagyja,
s erejétől telve, csipogjon,
lépkedjen a lábán,
burkától megszabadultan.
Alakzataid: csupa változatosság,
s megannyi titok!
Párja-nincs, Egyetlenegy Isten!
Kedvedre megalkottad a földet,
egyes-egyedül te,
a nyájat, a barmot, az embereket,
mindent, ami él csak a földön,
ami lábon jár, ami szárnyával fölszáll a magasba,
a távoli földeket is,
Sziriát, Kust, s az egyiptomi földet.
Te rendelsz minden embert a helyére,
szükségletüket te szabod meg.
Tápláléka vagyon minden elevennek,
s kiszabott az élete-útja.
Más-más a beszédben a nyelvük,
ugyanígy más-más az alakjuk,
bőrük szine is más.
Az idegent mássá te avattad.
Te teremtetted meg a Nílust
az alvilág üregében, szavadra buzog fel a földből,
hogy életet adjon a népnek:
olyat, aminőre magadnak alkottad a népet.
Te vagy mindnyájunknak ura,
aki értük fáradozott.
Ó, országoknak ura,
ki javukra kelsz föl az égen,
méltóságteljes, nappali fényü korong!
Te éltetsz távoli földeket is,
te küldted az égből a Nílust,
hogy alápatakozzon a földre,
hogy hullámát a hegyek közt hányja magasra,
akárcsak a tenger,
s öntözze a falvak földjeit és legelőit.
A te terveid oly ragyogók,
örökéletnek fejedelme!
Az égbeli Nílust
idegen földek örömére te adtad,
s minden föld lábasjószágainak.
Egyiptomba az alvilágból jön a Nílus.
A te sugaraid dajkálják mindenhol a földet,
a mező számodra terem, neked él,
életre te hívtad az évszakokat,
hogy mindennek, ami lett,
élete védve legyen.
A telet hűs enyhületükre,
s a nyarat, hogy téged ízleljen az ajkuk.
Megalkottad a messzi eget,
hogy benne ragyogjál,
hogy mindazt láthassa szemed,
aminek te adtad a létet,
egyes-egyedül te,
kúszva zenitre törő
eleven-fényü korong,
te tündöklő, ragyogó,
távoli s oly közeli.
Millió alakot hoztál életre magadból,
szántóföldeket, városokat, falukat,
folyókat és utakat.
Téged szemtől-szembe lát a tekintet,
mert a világ felett te vagy a nappali-fényü korong…
A szivem mélyében lakozol te,
énrajtam kívül más nem is ismer,
csak Noferheperu Ré Uaen Ré, a fiad.
Értelmet néki te adtál
hatalmad, okos tanácsaid által.
Karodban született meg a föld,
ahogy megalkottad te magad.
Amikor felkelsz:
eleven,
ha te elnyugszol:
belehal.
Te magad vagy az élet-idő,
s a halandók általad élnek.
A szemek ragyogók, ha te fénylesz,
s ha lehullsz nyugaton, megtorpan a munka…
Azóta lakoznak lábakban a mozdulatok,
mióta te adtál földet alájuk,
s felajánlottad a fiadnak,
a testedből születettnek,
Felső és Alsó Egyiptom urának,
az Igazságból fakadónak,
Noferheperu Ré Uaen Rének, két ország urának,
a Nap szülöttjének, az Igazságból fakadónak,
Ehnatonnak, a diadémok urának,
kinek élete hosszu legyen;
s a királyi szép feleségnek,
két ország úrnőjének, az Ő jegyesének,
Nofernofruaton Nofretetének,
aki éljen és legyen ifju
örökkön örökké!
(Kákosy László nyersfordítása alapján fordította: Molnár Imre)
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
És még valami: egy röpke montázs Philip Glass Ehnaton cimű operájának zenéjével (részlet a Nyitányból; az utolsó kép Ehnaton koponyája):
˙

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 
A rádióműsor meghallgatható: ITT